~Egy~ (1.rész)

Halihó husik, megérkezett az első fejezet első része. Igen, kicsit hosszabbra sikerült egy-egy fejezet, mint gondoltam, így terjedelemtől függően 1-3 részre szedem a fejezeteimet, hogy ne tűnjön olyan hosszúnak. De akkor már nem is fejezetenként lesz leírva a címe, hanem szimplán "beszámozva", hogy hanyadik résznél járunk.
Jó olvasgatást! :)

Ölel mindenkit: BB

"Bizony, van úgy, hogy nem az utazás a lényeg, hanem a végállomás."

- Nem mehetnénk végre? – kérdeztem apától kicsit durcásan.
- Rögtön indulunk, csak a bátyád még készülődik.
- Ajj... – mérgelődtem – Tomi, siess már! – kiáltottam neki – Esküszöm, többet készülődsz, mint egy lány.
- Itt vagyok, na… – mondta a bátyám.
- Végre leléphetünk innen. Úgysem szerettem ezt a helyet.
- Ne aggódj picim, az új hely sokkal jobb lesz, főleg, hogy a gimi ott van nem messze tőlünk – mondta apa mosolyogva.
            És akkor végre beszálltunk az autóba. Szuper, pont nyár végén költözünk egy olyan helyre, ami jóval kisebb, mint Budapest, és semmit sem ismerek igazából. De a legszebb az egészben, hogy pontosan nem is tudom, hogy hol is fogunk lakni. A költözés oka egyszerű, azért megyünk, mert apa kapott egy új szerződést az ottani focicsapattól, amit elfogadott, és nem akart minket itthon hagyni, így jött az, hogy jelentkezzünk olyan gimnáziumba, ami arra, vagy legalábbis a környékén van.
- Hány órás az út? – kérdeztem.
- Körülbelül három lesz, de egy sportboltnál meg fogunk még állni, hogy megvegyünk egy-két dolgot.
- Addig aludnék akkor, költsetek már fel kérlek, ha ott vagyunk – mondtam nekik. Hát igen, nem vagyok az a nagyon korán kelős típus.
- Rendben – válaszolt apa.
            A fejemre húztam a fullcap-em és elaludtam. Egy szép álom közben – igen, focista voltam álmomban – meghallottam tesóm szólongatását:
- Bella, kelj fel! Megérkeztünk.
- Hová? – kérdeztem épphogy felnyitva a szemem.
- A sportboltba, amit említett apa – mondta, és rögtön ki is ment az álmosság a szememből.
- Nézzük csak… Bella neked mik is kellenek?
- Ömm… – kezdtem el gyorsan átgondolni a dolgokat. – Egy teremcsuka, egy deszkás stílusú cipő, egy magasabb szárú cipő, egy stoplis, egy pár sípcsontvédő, focizáshoz rövidgatya vagy mez. Persze mindenből csak Adidas – soroltam úgy, mintha nem lenne természetes. Mivel a kedvenc spanyol csapatom egyik támogatója ez a márkacég, ezért lett nekem is a kedvenc márkám. Meg hát ebbe vannak a legjobb és legstrapabíróbb cuccok.
- Rendben van. Tamás, neked mit kell venni? – nézett rá bátyámra apa.
- Csak egy hetes vagy nyolcas méretű kapuskesztyűt szeretnék. – No igen, Tomi nem követte apát, és nem rajongott a futballért, hanem kézilabdázni kezdett el kiskorában, de ott sem mezőnyjátékosként, hanem kapusként tevékenykedik.
- Más valamit esetleg?
- Nem, köszi. Nekem jó mindenből a tavalyi, csak a kesztyűm ment szét. Nem úgy, mint egyeseknek – nézett rám gúnyosan. Mivel minden évben szétmegy a sok játék miatt a felszerelésem, mindig újat kell venni, hogy legyen,
- Okés, akkor vágjunk bele! – mondta apa.

*másfél óra múlva*

- Köszönöm apa! – mondtam vidáman és megöleltem őt.
- Igazán nincs mit csillagom – válaszolt mosolyogva. – Gyerünk, szálljatok be a kocsiba, most már meg sem állunk Miskolcig!
            Ja, igen, Miskolc. Azon belül is Diósgyőr. Hurrá, eddig MFC¹-s voltam, most meg pártolhatok át az MVTK²-hoz, akik állítólag jobbak, mint apa régi csapata.
            Időközben elaludhattam, mert apa ébresztett fel, hogy megérkeztünk. Egy nagyon szép kertesházat vett – ami kissé kitűnik a sok bérház közül – itt, Miskolcon. Amint megláttam az új otthonunkat, rögtön bele is szerettem, és ekkor még csak kívülről láttam.
- Gyertek, nézzetek szét beljebb is – mondta izgatottan apa. Már az udvar nagyon tetszett. Külön kézi- és focipálya, edzőterem és kisebb medence várt ott minket. Hihetetlen, hogy mindez itt van, és csak a miénk!
- Máris megszerettem ezt a helyet. Ez valami csodálatos! – mondtam kissé elbűvölve apának, majd ránéztem Tomira, aki nagyjából ugyanúgy elcsodálkozott mindenen, ahogy én.
- Örülök, hogy tetszik nektek, de nézzetek szét azért bent is – mondta mosolyogva apa. – A szobáitok a felső emeleten vannak, és mindegyikhez külön fürdőszoba meg wc van.
- Köszönjük apu! – mondtam neki és megöleltem, aztán elengedtem, és hagytam, hogy a tesóm is megköszönje neki.
            Amint a szobámba értem, elállt a lélegzetem is. Éppen hogy belépek az ajtón, máris egy dedikált mez lóg a falon bekeretezve. De nem is akármilyen mez ez, hanem egy FC Madridos³. Ráadásul egy olyan névvel a hátulján, ami rám utal (B. Juhasz), és egy hatalmas hetessel a közepén. A falam pedig teli-tele van a Madridisták képeivel, akikről csak álmodni merek, hogy valaha látom őket. Már most nagyon imádom a szobám, nem tudom, hogy fogok betelni vele.
- Köszi apa! – kiáltottam neki.
- Ne kiabálj, itt vagyok mögötted – mondta mosolyogva. – Na, hogy tetszik?
- Már most imádom! Ki sem fogok mozdulni innen – mondtam meghatódva.
- Dehogynem, ki fogsz te v válaszolt.
- Focizni igen – vigyorogtam.
- Na, ugye – nevetett, majd meghallottuk a csengőt. – Nem mennél le megnézni, ki az? – nézett rám.
- De, leszaladok – válaszoltam.
            Lerohantam a lépcsőn, egészen az ajtóig. Kinyitottam, majd legnagyobb meglepetésemre két srác állt az ajtónk előtt, akik megszólításig hasonlítottak egymásra.
- Ööö… hello, kik vagytok? – kérdeztem egy kicsit fura fejjel tőlük.
- Cső, az én nevem Varga Zsolti, ő pedig az ikertesóm, Máté – mutatta be magukat.
- Hali – köszönt a másik srác.
- Téged hogy hívnak? – kérdezte Zsolti.
- Én, ööö… – makogtam, mert még mindig meg voltam kicsit illetődve a két sráctól – Juhász Bella vagyok. Nem jöttök beljebb? – kérdeztem udvariasságból tőlük.
- Igazság szerint csak azért jöttünk, mert láttuk, hogy beköltöztetek ide, és gondoltuk megnézzük, kik lehettek.
- És persze azért, hogy elhívjuk focizni az illetőt, ha nagyjából velünk egykorú. De lány létedre nem hinném, hogy focizol…
- Héé… – vágtam a szavába Máténak, vagy Zsoltinak. Nem igazán tudom megkülönböztetni hirtelen őket. – Tisztázzunk valamit, attól, hogy lány vagyok, még szerethetem a focit. Sőt, elárulom nektek, mivel apa is focista, ezért én is focizok kb pelenkás korom óta. Ha szeretnétek, be is bizonyítom nektek.
- Ooookéééé, így jössz, vagy átöltözöl? – néztek rám a fiúk.
            Megnéztem, hogy ők miben is vannak. Stoplis, sportszár, sípcsontvédő, meg alapjába véve egy komplett focis cucc.
- Adjatok öt percet, és itt is leszek.
- Mérem – mondta nevetve az egyikük.
            Gyorsan felmentem a lépcsőn, aztán besiettem a szobába. Elővettem a most kapott holmikat, felöltöztem, és átmentem Tomi szobájába, mert láttam felfelé menet, hogy apa is ott van bent.
- Apa, elmegyek focizni pár sráccal, ha nem baj.
- Várj, elmegyek megnézni titeket – mondta, én pedig csodálkozva néztem rá. – Te nem jössz Tamás?
- Kösz nem, inkább berendezkedek – válaszolt neki.
- Oké, csak menjünk már, várnak a srácok – húztam magam után apát. – Majd jövünk, cső tesó!
- Csősztök – köszönt el tőlünk.
            Ahogy leértünk apával a lépcsőn, személy szerint meglepődtem, hogy még mindig ott állnak, és várnak ránk a fiúk.
- Itt vagyunk, Ugye nem baj, ha apa is jön velünk? – kérdeztem tőlük.
- Nem – vágták rá egyszerre az ikrek, majd csodálkozva néztek felváltva rám és apára.
- Útra fel akkor! Egyébként Juhász Roland vagyok – nyújtott kezet azt hiszem Máté felé.
- Én Varga Máté vagyok, ő pedig az ikertestvérem, Zsolt – mutatkozott be kettejük nevében.
- Maga nem most igazolt ide? – nézett rá Zsolti apára.
- De igen, és örülök, hogy megismerhetlek titeket. – Ezzel a végszóval elindultunk az ikrek után. Már a stadion mellett is elhaladtunk, amikor megláttam egy nagyobb létszámú csoportot a műfüves pályán.

(Történt egy kisebb bibi, ami miatt félbe kell hagynom ezt a részt, de nemsokára hozom a végét, illetve megpróbálom a második részt is feltenni. Addig is küldök mindenkinek egy nagy ölelést! :)  BB)

¹BFC, Budapesti Futball Club. (Az eredeti csapat, akikre gondoltam írás közben: ) =UTE, az újpesti egyesület. 
²MVTK=DVTK (a diósgyőri focicsapat) 
³FC Madrid, kitaláljátok gondolom, de azért elárulom: =Real Madrid.